Köszöntő

Doktori Iskolánk 1993 ‒ az új rendszerű doktorképzés kezdete ‒ óta folyamatosan működik, elindítói és vezetői az egyetem Történelmi Intézetének és Néprajzi Tanszékének országosan elismert, kiemelkedő professzorai (Rácz István, L. Nagy Zsuzsa, Gunst Péter, Barta János, Papp Imre) voltak.

A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolája a humán tudományok két nagy, egymással szoros kapcsolatban álló tudományágában kíván lehetőséget nyújtani a tudományos minősítés (PhD fokozat) megszerzésére. A Történelmi- és vele párhuzamosan a Néprajzi Doktori Program kezdettől fogva arra törekedett, hogy a történettudomány és a néprajztudomány egyre szélesebb területét lefedve nyújtson lehetőséget a jelentkezőknek arra, hogy kutatásaikat kiterjeszthessék, dolgozataik készítéséhez komoly szakmai támogatást kapjanak, végül értekezésüket méltó szellemi és technikai körülmények között védhessék meg.

Az évek során széles körű nemzetközi kapcsolatrendszert alakítottunk ki, amelyben meghatározó szerepet kaptak és kapnak a határon túli magyar felsőoktatási intézmények kutatóival-oktatóival létrejött együttműködések (Partiumi Keresztény Egyetem (Nagyvárad), a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanszékei és az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a KAB kutatói, az Eperjesi Egyetem, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Ungvári Állami Egyetem). A két program szakmai irányultsága és színvonala kellő alapot adott arra, hogy egyre több határon túli magyar PhD hallgató jelentkezzen hozzánk. Közülük néhányan már felsőoktatási intézményekben tanító kollégák, kutatók.

A két tudományterületről díszdoktori címet kapott tudósok méltán reprezentálják egyre bővülő tudományos lehetőségeinket. Az utóbbi években javaslatunkra Veikko Anttonen (Turku), Jean-Luc Fray (Clermont-Ferrand), Kónya Péter (Eperjes), Roman Čaja (Torun) részesült a Debreceni Egyetem megbecsülését jelző kitűntetésében.

A Doktori Iskola oktatói fontosnak tartják, hogy hallgatóik számára példát adjanak szakmai igényességből. Éppen ezért tudományos konferenciáinkon közösen adunk elő tanítványainkkal, s tanulmányköteteink többségében ezt a gyakorlatot követjük.

Reménykedünk benne, hogy egyetemi tanítványainkon kívül a konferenciák hallgatói, tanulmányaink, könyveink olvasói is a mi Doktori Iskolánkat választják majd tanulmányaik folytatásához, tudományos disszertációjuk megvédéséhez.

 

Prof. Dr. Papp Klára
egyetemi tanár
a Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola vezetője

Frissítés dátuma: 2019.04.04.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.