Doktori Iskolánk 1993 ‒ az új rendszerű doktorképzés kezdete ‒ óta folyamatosan működik, elindítói és vezetői az egyetem Történelmi Intézetének és Néprajzi Tanszékének országosan elismert, kiemelkedő professzorai (Rácz István, L. Nagy Zsuzsa, Gunst Péter, Barta János, Papp Imre, Papp Klára) voltak.
A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolája a humán tudományok két nagy, egymással szoros kapcsolatban álló tudományágában kíván lehetőséget nyújtani a tudományos minősítés (PhD fokozat) megszerzésére. A Történelmi- és vele párhuzamosan a Néprajzi Doktori Program kezdettől fogva arra törekedett, hogy a történettudomány és a néprajztudomány egyre szélesebb területét lefedve nyújtson lehetőséget a jelentkezőknek arra, hogy kutatásaikat kiterjeszthessék, dolgozataik készítéséhez komoly szakmai támogatást kapjanak, végül értekezésüket méltó szellemi és technikai körülmények között védhessék meg.
Az évek során széles körű nemzetközi kapcsolatrendszert alakítottunk ki, amelyben meghatározó szerepet kaptak és kapnak a határon túli magyar felsőoktatási intézmények kutatóival-oktatóival létrejött együttműködések (Partiumi Keresztény Egyetem (Nagyvárad), a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem tanszékei és az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a KAB kutatói, az Eperjesi Egyetem, a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Ungvári Állami Egyetem, az Université de Lorraine (Metz-Nancy) és Uniwersytet Mikołaja Kopernika, Toruń). A két program szakmai irányultsága és színvonala kellő alapot adott arra, hogy egyre több határon túli magyar PhD hallgató jelentkezzen hozzánk. Közülük néhányan már felsőoktatási intézményekben tanító kollégák, kutatók.
A két tudományterületről díszdoktori címet kapott tudósok méltán reprezentálják egyre bővülő tudományos lehetőségeinket. Az utóbbi években javaslatunkra Veikko Anttonen (Turku), Jean-Luc Fray (Clermont-Ferrand), Kónya Péter (Eperjes), Roman Czaja (Toruń) részesült a Debreceni Egyetem megbecsülését jelző kitűntetésében.
A Doktori Iskola oktatói fontosnak tartják, hogy hallgatóik számára példát adjanak szakmai igényességből. Éppen ezért tudományos konferenciáinkon közösen adunk elő tanítványainkkal, s tanulmányköteteink többségében ezt a gyakorlatot követjük.
Reménykedünk benne, hogy egyetemi tanítványainkon kívül a konferenciák hallgatói, tanulmányaink, könyveink olvasói is a mi Doktori Iskolánkat választják majd tanulmányaik folytatásához, tudományos disszertációjuk megvédéséhez.
Dr. Bárány Attila, DSc
egyetemi tanár
a Történelmi és Néprajzi Doktori Iskola vezetője